Nemere István és A kupolaváros titka

nemere201406Játékunk ihletője nem más, mint Nemere István, aki több száz másik könyv mellett ‘A kupolaváros titka’ című regény szerzője is. Nemere egész életét végigkísérte kisebb-nagyobb mértékben az írás – már fiatal korában is voltak figyelemreméltó munkái, az évek során pedig egyre több és több könyve jelent meg; jelenleg közel 600 mű köthető nevéhez. Főként a sci-fi témájú, illetve paranormális jelenségekkel foglalkozó kötetei tették ismertté, de számos más műfajban is alkotott; dokumentumregényeket, történelmi könyveket, meseregényeket is írt szép számmal.

a_kupolavaros_titkanNemere István: A kupolaváros titka című ifjúság kalandregény 1982-ben jelent meg itthon, a ’Műkincsrablók a kisbolygón’ című könyv önállóan is olvasható folytatásaként. Ebben a történetben a három fiatal srác, Don, Lars és Ariel egy űrhajósképző tanfolyam felvételi vizsgájára utazik, ám egy váratlan meteorriadó miatt kénytelenek megszakítani utazásukat és fedezéket keresnek a közeli Mars egyik kupolavárosában. Innentől veszi kezdetét a félelmetes és izgalmas események sora, melyeket főhőseink kénytelenek átvészelni…

Kupolavárosunk tehát ezen regényen alapszik; Nemere Istvánnal természetesen felvettük a kapcsolatot és ő áldását adta tevékenységünkre – kíváncsian várva a játékot!

Sep, 28, 2015

0